Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Gyakran próbáljuk statisztikai adatokból elképzelni, milyen is lehet egy javítóintézet, amelyből egyébként Magyarországon több is van – Aszódon, Debrecenben, Esztergomban, Budapesten és Nagykanizsán. Az ide bekerülő gyerekek életét, mindennapjait és sorsát azonban nem lehet számok közé szorítani, hiszen történeteik nemcsak a bűnről, hanem sok küzdelemről, reményről és a változás lehetőségéről is szólnak. De hogyan látja őket, az útjukat és a helyüket a világban egy tulajdonképpen velük élő intézményvezető? Többek között erről is kérdeztük Juhász Péter Pált, a Budapesti Javítóintézet igazgatóját.
Ez az interjú 2024 tavaszán készült. Az interjú alanyát, Juhász Péter Pált egy évvel később, az időközben napvilágra került információk alapján bűncselekmény gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték. A Dívány szerkesztősége határozottan elítéli a gyermek- és nőbántalmazás minden formáját, valamint elhatárolódik az ügy súlyosságát relativizáló minden kijelentéstől.
Melyek most a fiatalok által leggyakrabban elkövetett bűncselekmények?
Nagyon sok éve a vagyon elleni cselekmények a leggyakoribbak, ezen belül is a rablás. A lopás csak akkor éri el azt az érzékenységi szintet, ha nagy értékű, sorozatos, vagy megnehezíti egy közösség életét. Volt itt már olyan színesfémtolvaj fiú, aki ereszcsatornákat lopott, de csak akkor léptek a lakók, amikor egy komplett nyaralóterület századik házát is lepakolta.
Tény azonban, hogy növekszik a gyerekek által elkövetett szexuális cselekmények száma.
Érdekes lenne kutatni, hogy miért, különösen amiatt, mert nem tudni, hogy ez tényleges növekedés-e, vagy csak azért tűnik többnek, mert eddig latenciában maradtak. A bekerülő gyerekekkel egyébként nem a bűncselekményük, hanem a gyermeki létük alapján próbálunk foglalkozni, ezért teljesen mindegy, hogy ki mit követett el.
Jobbára azt gondoljuk, hogy ide diszfunkcionális családok gyerekei kerülnek, a valóság mégis egy kicsit más képet fest.
Úgy fogalmaznék, hogy megmaradtak a jellemző csoportok, a kriminalizált családok, a kedvezőtlen szociokulturális kör, de ez nem kizárólagosság. Ide mindenféle gyerek bekerül, olyan is, aki lehet, hogy előző nap még egy jó nevű gimnázium padjában ült, másnap már itt van. Bizonyos bűncselekmény-típusoknál, például a drogterjesztésnél, a krimikből merített életérzéssel ők is belecsúsznak ilyenekbe. De találkoztam már nagyon érthetetlen gyilkossággal is, mert egyébként abba a közösségbe, abba a családba, abba az atmoszférába, ahonnan a gyerek érkezett, nem illett bele az, hogy ő egy gyilkos legyen. Ugyanide sorolom az élvezeti szerek hatására elkövetett cselekményeket is, amelyekbe
minden gyerek bele tud csúszni, függetlenül attól, hogy gazdag, szegény, iskolázott vagy nem iskolázott.
Őrzés, nevelés és oktatás
A 100 férőhelyes Budapesti Javítóintézetbe a bíróság által letartóztatásba helyezett fiatalkorú, 12-21 éves fiúk kerülnek, ahol általában a korábbi 15-16 hónap helyett – a meggyorsult büntetőeljárások miatt – kevesebb mint egy évet tartózkodnak. Az intézet alaptevékenysége országos hatáskörrel a javítóintézeti ellátás és nevelés biztosítása, feladata pedig a fiatalkorú letartóztatottak őrzése, nevelése, oktatása és szakmai alapozó képzése, valamint a személyiségük helyes irányba fejlesztése, hogy szabadulásuk után képesek legyenek a társadalom hasznos tagjává válni.
A börtönviselt felmenőkkel rendelkező gyerekekkel ellentétben mennyivel viseli nehezebben a javítóintézetet az a fiatal, aki „nem olyan családból jött”?
Ez kettős dolog. Ha a javítóintézetben lévő gyerekek jellemző csoportjába egy hasonló csoportból érkező gyerek kerül, akkor neki ez a közeg nem okoz problémát. Aki viszont ettől a csoporttól távol van – és minél távolabb –, annál nehezebben éli meg, hiszen ez egy teljesen más kultúrkör, ahol teljesen más a kommunikáció és a viselkedés.
Néha egymás szavát sem értik.
Tehát amíg az egyik gyerek – ahogy ők szokták mondani – flesselget, a másik úgy érzi, hogy nem fogja kibírni. Ott van viszont a másik oldal is: ha egy nagyon szabadon, kontroll nélkül élő gyerek bekerül, nehezek a szabályok, egy jómódú gyerek számára viszont ezek nem meglepőek, hiszen otthon ugyancsak kötöttségek, szabályok szerint élt, voltak felé elvárások.
Egy olyan gyerek, aki csak úgy élt a világban, hogyan alkalmazkodik a javítóintézeti élethez?
Ez a legegyszerűbb, hiszen abban a pillanatban, ahogy bekerül, ebbe az élettérbe és szokásrendbe csöppen. Miután egyedül ezt nem akarja majd megváltoztatni, inkább alkalmazkodik a szabályokhoz. Neki nem célja, hogy mindenáron szembehelyezkedjen egy rendszerrel, hiszen tudja azért, hogy büntetőeljárás van ellene. Mondjuk úgy, hogy az érdeke, hogy együttműködjön, ahogyan érdeke az is, hogy részt vegyen a benti programokon. Az persze már a kolléga varázsán és szakmaiságán múlik, hogy hogyan tudja a gyereket belevinni, motiválni és eljuttatni oda, hogy egy sport- vagy tanulmányi verseny a világ legfontosabbja legyen.
Lehet-e követni az útjukat a javítóintézetekből kikerült gyerekeknek?
A hivatalos utánkövetés elég nehéz dolog, hiszen számos személyiségi jogi kérdést is érintene, de ha eltekintünk a kutatásmódszertan nagyfilm szerinti szabályaitól, ma már akarva-akaratlanul rengeteg információ jut vissza, hiszen a világháló majdhogynem közvetíti a gyerekek életét.
Azzal, hogy kiteszik az életüket, tudjuk, mit csinálnak, hogy tanulnak, vizsgáznak vagy jogosítványt szereznek.
Akit itt sikerül visszakapcsolni az oktatásba, annak később egész szép eredményei születhetnek. Volt itt például olyan srác is, akit főiskolára is felvettek, de mi már annak is nagyon örülünk, ha a gyerek szakmát tanul.
Milyen szakmákat lehet tanulni a javítóintézeti rendszerben?
Vannak a legkülönbözőbb szakipari munkákhoz, illetve, amit még nagyon szeretnek a gyerekek, a vendéglátáshoz kapcsolódó, például szakács-, cukrászképzések. Ez attól függ, hogy milyen együttműködő partnereket tudunk megnyerni, és attól is, hogy melyik intézménynek milyen adottságai vannak. Egy időben divat volt egyszerűbb szakmákat bevinni, de mindig azt mondtam, hogy ezzel óvatosan kell bánni, hiszen nagyon sok olyan szakma létezik, amelynek valójában nincs piaci értéke. Adhatunk papírt a gyereknek, de ha annak nincs súlya a piacon, akkor az olyan nesze semmi, fogd meg jól.
Hogy ne csak papírt szerezzen, hanem hogy el is tudjon helyezkedni?
Még nem is biztos, hogy a végzettség kell. Fontosabb az, hogy milyen készségei vannak, milyen a monotóniatűrése, hogy mi érdekli a gyereket: inkább a kertészet, vagy a fával vagy a vassal való munka, esetleg inkább az állatok?
Akinek van egy belső gondolata, arra nem jó rákényszeríteni egy más fajtát, mert sosem lesz a sajátja.
Ha egy gyerek a kézműves műhelyben dolgozik, de mindennap megkérdezi, hogy nem mehetne-e a kertészetbe, akkor valószínűleg nem érzi jól magát ott. Őt a kert felé húzza a motivációja, és mi baj történik, ha ott tevékenykedik? Lehet, hogy itt a kertészetben elvan egy fél évet, amely aztán később arra indítja, hogy egy ilyen irányú szakképzésben vagy munkában vegyen részt.
Hogyan fogadják őket a munkaerőpiacon?
Ebben nem vagyok túl optimista. Nagyon sok srác mondja el, hogy letagadja a múltját, és ebben az a legfájóbb, hogy a sikeresek. Rengeteget tudnék mesélni a sikeres gyerekekről, ők maguk viszont soha.
Ismerek olyan orvost, aki 15 évesen még kocsikat tört föl a drogért, még a nevét is megváltoztatta.
De tudok ugyanilyen mérnököt, és olyan, ma már iparban dolgozó, volt drogost, aki úgy szakított a múltjával, hogy 200 kilométerrel odébb is költözött, hogy még véletlenül se köszönjön rá senki. Borzasztó nehéz olyan gyereket találni, aki ki mer állni, hogy igen, ez az én múltam. Annál nagyobb siker viszont, hogy az a kölök, aki egy pár évvel ezelőtt még itt sorakozott az udvaron, most, Isten tudja, milyen költségvetésű lakópark építési projektjének az egyik cégvezetője, aki versenytárgyaláson vesz részt. Az már csak zárójel, hogy meg is nyeri. Ez a siker. A másik az lenne, ha olyan társadalomban élnénk, amelyben ki mer állni azzal, hogy „igen, én megváltoztam”.
Ez utópia?
Nem tudom. Az én munkatársaim között mindig is voltak bántalmazott gyerekek, volt bűnözők és volt drogosok. Az a lényeg, hogy ők már tiszták. Van, akinek már az erkölcsije is tiszta, pedig ült egy pár évet. De ha én magam nem lennék szociális, ha én magam nem bíznék bennük, akkor ki a fene?
A beszélgetés során többször is érintettük már a drogokat. A ma bekerülő gyerekeknél mennyire jellemző probléma a kábítószer-használat?
A régi fajta függőségek már nem, nem is tudom, mikor találkoztam utoljára heroinfüggővel. A most divatos drogokat használó gyerekek azonban rendszeresen kerülnek be ide, és más tüneteket mutatnak.
A bűncselekmények mögött sokszor megjelenik a drog, illetve a drog árának a megszerzése mint motívum.
Az is előfordul, hogy drog hatása alatt követ el bűncselekményt, de nagyon kevés olyan gyerek van, akinél az ellátásában viszonylag hosszú ideig kell azzal foglalkozni, hogy kint kábítószert használt. Olyan van, hogy a bekerülése után egy-két napig még látjuk rajta, hogy nem tisztult fel teljesen, de olyan már nincs, hogy a csuklótól vállig szétszurkált gyereket két-három hétig próbáljuk annyira kitisztítani, hogy kommunikálni tudjon. Megjelent viszont egy olyan generáció, amelynél már a szülők is droghasználók. Más a tünetük, mert más az alkoholista szülő és más a drogos szülő gyereke.
Miben más?
Az alkoholista szülő gyerekére fel vagyunk készülve, abban van tapasztalat. De amikor jön egy bizonyos szomatikus adottságokat hordozó gyerek, az elején nem nagyon értjük, miért vannak olyan nagyon furcsa, öngyógyító mechanizmusai. Aztán rájövünk, hogy egy nagyon-nagyon más környezetben él. Sajátos pszichés tüneteket mutat az életre, és van egy nagyfokú bizonytalanság-érzése is. Valószínűleg, amikor a szülőknél lement a roló, a gyerek számára az olyan volt, mintha ott se lenne – ezt érezni is rajta. Különbség az is, hogy az alkoholista szülőkkel ellentétben a drogosokra nem jellemző, hogy bántalmaznák a gyereküket.
Hogyan viszonyulnak egymáshoz a gyerekek a javítóintézetben? Mennyire jellemzőek a balhék?
Vannak balhés gyerekek, akik próbálják így kivívni a pozíciójukat, de aztán általában rájönnek, hogy erre itt nincs szükség, hiszen mindig, minden pillanatban a felnőtt irányít. Itt semmit sem dönthet el a gyerek.
Játszótéri legenda, hogy meg kell verekedni a felső vagy az alsó ágyért, meg a rántott húsért, hiszen a felnőtt dönti el, ki hol alszik, ételt pedig nem is lehet átadni.
Rengeteg olyan szabály van, amely pont a börtönártalmakat előzi meg. Itt minden úgy valósul meg, ahogy az a házirendben le van írva.
Ha olyasvalakinek a történetéről is olvasnál, akinek a nevelőotthonok világából kitörve kellett felépítenie az életét, ajánljuk ezt a cikkünket.
